Napkollektor-pályázat 50%-os állami támogatás
Díjtalan pályázat készítés
Pályázzon velünk!
Családi házak,
kisebb
társasházak
  Társasházak,
lakásszövet-
kezetek
  Vállalkozások, közületi létesítmények

Napkollektoros rendszerek megvalósítás esetén igénybe vehetõ állami támogatások.

Társasházak
Pályázatok társasházak, lakásszövetkezetek részére

Jelenleg nincs elérhetõ pályázat.

Az Új Széchenyi Terv az elvei között felsorolja a 12 lakásosnál nagyobb társasházakra és lakásszövetkezetekre, valamint panelházakra vonatkozó pályázatok szükségességét is, konkrét pályázatok azonban 2011-ben még nem kerültek kiírásra. A Magyar Köztársaság költségvetése nem tartalmaz elkülönített keretet erre a célra. A tavalyi évhez hasonlóan a lakóközösségeket támogató pályázatok forrása a kormány által értékesített széndioxid kvótamennyiségbõl befolyó bevételek lehetnének. Az eddigi értékesítésekbõl azonban nem folyt be annyi bevétel, amibõl a lakóközösségek is támogathatóak lennének. Új széndioxid kvótamennyiség értékesítése egyelõre bizonytalan.

Iparosított technológiával épült (panel) lakóházak és társasházak állami támogatással megvalósuló beruházásait csak az ÉMI által minõsített vállalkozások végezhetik.
A Naplopó Kft. rendelkezik a legmagasabb kategóriájû, 30 millió forint feletti épületgépészeti munkák elvégzésére jogosító ÉMI minõsítéssel.

A minõsítést az ÉMI honlapján is ellenõrizheti: ÉMV vállalkozások



Egyéb pályázatokkal kapcsolatos anyagok:

 

Söralátét nagyságú pályázat
Javaslatunk a lakossági pályázatokra.

részletek....

 

Pályázat történelem
Az eddigi pályázatokat ismertetõ írásunk.

részletek....

Vissza az oldal tetejéreVissza a Naplopó fõoldalra